Jelen!

Összefoglaló

2013.09.19. 17:39, Bea*

Összefoglaló

 

Egyébként elég hideg van, beköszöntött az ősz. Igazából, mint láthatjátok nem jelentkeztem/jelentkezem mindennap, mert újat nem tudok mondani. A napjaim nagy része ugyanúgy telik.
És amikor nem?
Reggel kivételesen Viktorral buszoztam, mert átkellet mennie Kecskemétre. Elmondása szerint nem ismert fel, de gondolta odajön hozzám, mert csak nekem van ilyen hosszú hajam. :D Beszélgettünk majd jött a busz. Hatalmas sor, mint minden reggel. Úgy döntöttem a 6.00-kor induló busszal járok hajnalban, így sokkal kényelmesebben érek be. Mindenre van időm, utálok kapkodni. Mikor kivártam végre a hosszú sort, Viktor mondta, hogy foglaljak neki is helyet. Legelöl a második üléseket fogtam ki. Szálnak fel szépen az emberek, kérdezgetnek szabad e a hely. Hát nem. Aztán jön egy nő a kisfiával és nem volt szívem őket elutasítani. Feláldoztam Viktor helyét, -mint később kiderült- Domán nevű kisfiúnak. Az utazás jól telt, míg nem kezdett el tapizni. Aztán ugrándozott a székben egy sort, majd anyukája elővette a kakaóját, hogy valamivel lekösse. Kicsit hisztizett mert új volt az üvege és nem jött belőle az ital. Végül addig szórakozott, hogy rám öntötte  kakaóját. Gyorsan a nő próbálta letakarítani rólam, de már mindegy volt. Szóval foltos nadrágban ültem végig a tanórákat...:D Másnap is találkoztam velük és köszöntek nekem. De azért nagyon aranyos gyerek.
Midig én érek elsőként a terembe vagy Attila, akit így sikeresen megismertem és rájöttem, hogy elég jó fej.
Kaptam már ötöst is, és valószínűleg ezért tartanak néhányan engem strébernek. De érzem könnyen lefogom vakarni ezt a jelzőt magamról. A régi osztálytársaim már megtapasztalták azt, hogy milyen hülye vagyok :D
Majdnem 2 hétig igazoló lap nélkül jártam át Félegyházára és vissza. Aztán egy nap végre elhatároztam magam, hogy veszek igazolólapot. Miután megvettem és felszálltam aznap a buszra az újdonsült igazolólapommal, a következő megállónál jöttek az ellenőrök. Jaaj de mázlista voltam:DDDD
Múltkor bementem a Spárba. És mint én, a törzsvásárló, ismét 3-szor 4-szer körbe-körbe bolyongtam, mert nem találtam azt a csokis péksütit. Nem néztek hülyének. Áááá.

Aznap jöttem Gabival haza és hűű nagyon jó hangulatba utaztunk. Röhögtünk egy csomót és amikor megpróbáltam kinyitni az ablakot a buszon, az a kis pöcök véletlenül letört...És megint nevettünk. Komolyan nem vagyunk normálisak.
Meg mostanában mindig Krisztoferékkel utazok haza és ők is annyira hülyék. Nem volt szabad helyem és elkezdem Krissznek:
Ugye vagy annyira udvarias, hogy átadod a helyed?:D És átadta. Sikeresen röhögőgörcsöt is  kaptam...Bár velük ez nem nehéz. Elkértem a telefonját kutakodni rajta, és véletlen bekapcsoltam a +18-as videót. Jaaj annyira gáz volt, hiszen  a hangerő eléggé fel volt hangosítva. Szókeresőztünk is és beszélgettünk. Sosem unatkozom a hazaúton.
Jaaj és a vasárnapom nagyon jól telt, ugyebár nálunk volt Dani. Anyával beszélgettek elég sokat -legalábbis nekem nagyon úgy tűnt- és most már biztos, hogy kedveli a barátom.:3 De nem is számítottam másra. A Bosszúállók nagyon jó film ajánlom mindenkinek! ;)Még áradozok egy sort. Megnéztünk egy színdarabot is. Igazából az egész kolesz ott volt. Mikor beléptünk mindenki minket bámult. :DDD Olyan vicces volt. Kukucskáltak akik nem nagyon láttak minket a többiektől. Beszélgettem valamennyit egyik haverjával is, és elég jó fejek. Nem csalódtam. A színdarab is remek volt, kedvenc szereplőm Ricsi, aki buzit játszott.Már megismerkedett Lilivel is és elég jó indítás volt a legjobb barátnőmtől, hogy - Sziasztok. Bea nincs egy zsepid, képzeld lehánytam a ruhámat. Bemutatkozás letudva.:)Délután mindig találkozok Danival és elég gyakran elkésik miattam.:$ Múltkor meglepett, hogy ott várt a buszmegállóban, mikor nem számítottam rá. Meg mikor elég hulla voltam, szinte már aludtam a buszon és mondtam neki mennyire álmos és fáradt vagyok, meghívott egy kávéra. Olyan jól esett, hogy így törődik velem.:)

Összefutottam még Árpival, Alexával, Ágival is akivel nagyon jól elbeszélgettünk csak szegény elég rendesen megfázott, az alapvetően vékony hangja még vékonyabbá  változott és van amikor nem is hallatszik. De jó volt újra látni, remélem lesz elsősegély is. Martinnal is találkoztam, Bencével, Norbival, Esztivel, Dorkával és Mátéval is. Lacival mentem haza és végigbeszéltük az utat.
Tegnap elmentem sétálni Lilivel és lelkiztünk egy csomót. Beszámolt a helyes osztálytársairól és, hogy milyen az iskola. Elestem vagy 3-szor a biciklimmel, de ennek ellenére tök jól éreztem magam. 
A napjaim remekül telnek, bár fura módon Csütörtökön azt hiszem fél 7-kor már aludtam.:o
Röviden ennyi a beszámoló, remélem Nektek jól telt a hetetek (is).

 
Üdvözöllek!

Sziasztok!
Mint láthatjátok ez itt egy b l o g, ahol én, Bea vagyok a szerkeztő. Itt  megtalálhattok majd mindenféle dolgot, akár cikkeket, véleményeket, emlékeimet. Beleolvashatsz az én történetembe: az Életembe. Sosem lehetnek a napjaink egyhangúak, mert az Életünkben szerepel a szerelem, csalódás, sok nevetés, barátság... talán egy szó, egy mondat eszedbe juttathat egy fontos pillanatot... 

 

CSS by: Adryka.gp

 

 
Beaa

14; lány; Magyarország; kedves; bunkó azzal, aki hozzá is az; szemüveg, ami piros; zöldes-barna szem; szőkés-barna haj; őszinte; nevetős; vidám; önfejű; csinál valamit, aztán megbánja; nyár; meleg; divat...

 

 

 
Gossip
 
Nézz be hozzájuk! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Cserét a chatban kérj! Végtelen hely.

 

 

 

 

 

 

 

 
 
Music box

 

Ez az én kis zenedobozom, aktuális kedvencekkel. Eltérő műfajban. Az én stílusom szerint. A sorrend nem számít.

 

 
Összefoglaló
Friss bejegyzések
2013.10.01. 19:13
2013.09.19. 17:39
2013.09.19. 17:37
2013.09.01. 11:39
2013.09.01. 11:04
Friss hozzászólások
 
Ki/Be
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.