Volt részem abban az érzésben, hogy van egy problémád és ezerszer végig gondolod magadban, hogy mit mondanál, de ritkán adódik alkalom,  hogy valakinek elmondod, hogy végig hallgassa és, hogy egyáltalán megértse.

De ha elmondod akkor kialakul egy nagy vita, és azt kívánod, hogy mégsem mondtad volna neki.

Vagy talán a rosszabb, hogy nem történik semmi.

A legjobb barátnőmmel hetek óta így van. Egy társasághoz szegődött betegségem idején. Ami, nem feltétlenül rossz csak, csak bonyolult. A "társaság" szar. Számomra. Ő már közéjük állt. Mondta. Piával nagyoskodnak és kicsit féltem, mert Ő is. A "társaság" bonyolult. Ott van benne a volt barátom K. Akit igazából nem is szerettem és csak attól féltem, hogy meglátogatja mennybéli rokonait, ha nem járok vele. Mondhatni tudatlanul érzelmileg zsarolni próbált. Ami sikerült is. Ott van egy fura idegbeteg (és tényleg) srác. Z. Nagyon ideges,  én és barátnőm G. közelében. Félünk Tőle, de keveset beszél, keveset aggat. Csak ahogy rám nézett... Borsózik Tőle a hátam. Még ott van egy kocka, aki vicces a maga módján, de nem akarom megismerni, megemlíteni többet. Ha bunkó lennék azt mondanám, mindegy mert nem vagyok bunkó. Ott van L. a "szexmániás".  Ő sem csinálta még, csak beszél róla. Állandóan a melltartóméreteimről faggat. De nem néz jó nőnek. Ott van M. aki G-nek nagyon tetszik. Jó pasi. Mondhatni. Néha úgy érzem magam köztük, mintha, azt várnák, hogy mikor megyek el. Ezért inkább a "régi" barátainkhoz megyek. Ott úgy érzem, hogy lehetek úgy is vicces, hogy nem néznek hülyének. És - éssel nem kezdünk mondatot- ott is van valaki a múltamból. Régen, nagyon régen tetszettem Neki, de én elutasítottam - utálok másokat elutasítani,mert tudom milyen szar érzés, ha valaki ezt csinálja - . Pedig nem vagyok túl szép. Nincs kék szemem, platina szőke hajam és napbarnított bőröm. Meg elégszem az aranyszőke/arany barna hajammal - ami a fodrászok szerint szőke - és a zöldesbarna szememmel, hiába barna igazából a színe. Viszont egyáltalán nem vagyok elégedett az orrommal, mert az tényleg "ocsmány". De én ilyen vagyok, így kell szeretni. Bár mindenki  ezt mondja, de ez az én szövegem és a Tied, Kedves Olvasó. Feltehető az a kérdés, miért mondtam, hogy Kedves Olvasó. Egyáltalán miért tegezlek téged. Egyáltalán, hogy tértem ide ki? Van ez így.

Visszatérve a régi barátaimhoz, szerintem megharagudtak. Amit valahol megértek. Nem rég Á. alig köszönt egy "heló"-val, de én szokás szerint, mint régen hangosan, vagy "csak" jól hallhatóan rárikkantottam - ordítottam -, hogy "szia Á." Hatalmas vigyorral az arcomon, ami miatt Á., elmosolyodott automatikusan - vagy csak hülyének nézett -, ami elég jól hangzana, ha a régi szerelmemmel L.-val történt volna. Fáj. Fáj, hogy egy kényes senkinek néz. De Ő annyira tökéletes. L.-nak a zöld szeme is. De Ő a menőkkel barátkozik. Fura pletykák terjengenek a társaságáról, ami igaz is, és akkor már nem pletyka hanem történet. A táborba amelybe majd elsőnek megyek idén nyáron, beszívtak és "miegymás" történt ott bent a faházban... Gondolok itt tipi-tapira, csókokra és még perverzebb dolgokra. DE még ezek után sem tartották az ott levő lányokat kurváknak, de a sima emberekre gyakran használják az ilyen szavakat. Érdekes...

De az nagyon émelyítő érzés tud lenni, hogy ezen csajok egyike, a seggedet nyalja csak úgy. És - éssel nem kezünk mondatot - még csak nem is tartanak menő csajnak, de akkor is nyalnak. De nem zavar túlzottan.

Talán azért csinálják, mert veszélyt jelentünk rájuk?

Mert mi legalább őszinték vagyunk.

És Ők nem.

.

.

.
 

Megtaláltam a régi naplómat, szóval ez régebben, pontosabban tavaly ilyenkor történt.