Melankólia+boldog dolgok végree2013.07.13. 21:05, Bea*
Mindig velem történik
Most tovább fárasztalak Titeket a melankólikus dolgaimmal. Aztán epdig egy röpke helyzet jelentés.
Mostanában annyira könnyen megharagudok, hisztizek és meggondolatlanul vágok súlyos szavakat más emberek fejéhez. Megkellene tanulnom a dühöt kezelni ami bennem van, egyenlőre. Megint én járok így. Igen, szarul esett, hogy megint én lettem az az ember aki hátraszorul. Mert mások mindig fontosabbak. De megint félre rakom az ilyen dolgokat. Mint álltalában... Vagy megint azért vagyok érzékenyebb mert ilyenkor előjön a premenstruális szindróma.:DD
Tegnap voltam a strandon. És oajön hozzám egy pávagyerek akinek kockahasa van, de a feje nagyon nem jóképű. És elkezdi: Ó de gyönyörű vagy! És dob egy puszit...........:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Majdnem kiröhögtem szegényt. Pedig kb. egy idősek vagyunk.
És azt vettem észre., hogy elég sokan megbámulnak. Nem az a -JAjj hogy néz ki már! nézés, hanem az a -Húhaaa, nem rosz, nemrooosz! nézés. És ez eléggé jól esett:D! Bár ilyen midnekinek. És most az is feldobott, hogy Danival megint beszélgettem. És nem kell megvárnom, hogy ráírjak, mert mindig keres- És még mindig nagyon jó fej..:)
....2013.07.09. 14:25, Bea*
nincs kedven kitalálni ide valamit
Nem tudom mi történik. Olyan üres vagyok. Nem érzek semmit. Ma, ha kétszer mosolyogtam bárkire, de azt is muszájból. Nem tudom mi van velem. Gabi is csak akkor ír, amikor segítségre van szüksége pl. : megkeresni a PLL 2. évad 13. részét. Mintha Ő nem tudná beírni a Google-ba/be. A gyerekek is. Egész héten 2 gyerekre -egyik nap 3-ra egyszerre- vigyázok felváltva vagy párhuzamosan. Szétrobban a fejem! Most is csoda, hogy ide bírtam ülni, míg lepötyögöm ezt. Szét vagyok esve. A régi önmagam akarok lenni. Aki mindig boldog és nem kiabál. Lecsúsztam mélyre. De visszaakarok jutni a fellegekbe!
Ui: Elnézést, hogy ha valaki boldog, én pedig elrontom a kedvét. -Nem szándékos, és nem jellemző.
...2013.07.04. 08:27, Bea*
Tudod, hogy kinek.
Túl sokáig vártam rád. Tudod, hogy szerettelek. De elkel, hogy engedjelek. Akármilyen nehéz is... Tisztában vagyok vele, hogy Te már rég elfelejtettél. Már túlléptél. Hogy nem jelentek Neked semmit. A józan eszem azt mondja, hogy - Te hülye! Verd már ki Őt a fejedből!, de a szívem nem tudja elfelejteni. Amikor eszembe jutott egy-egy emlék, akkor olyan mintha ezer késsel szurkálnának. Fáj. Ezer alkalom volt rá, hogy történjen bármi is. De nem történt semmi. A sort akarta így. De mit ártottam én a sorsnak?! Hiába mondogattam, hogy sikerült elfelejtenem, hogy nem szerettelek, mert ez nem igaz. Ugyanezt érzem attól, hogy milyen régen láttalak. Nem tudtalak eddig elfelejteni. Pedig a nyár tökéletes lett volna. Hiszen nem látlak Téged. De nem, mert valamiért rám kellett, hogy írj. Beszélgettünk. És megint magad köré csavartál. Megint eszembe juttattál mindent. Hurrá! Mindig ezt csinálod. Talán szándékosan?!
Már kezdtelek elfelejteni, már nem törődöm Veled és akkor megint visszajössz, akkor megint megjelensz. De most nem így lesz. Tényleg!
El kell, hogy felejtselek Téged.
Mindennek Veled kapcsolatban véget akarok vetni. Ez volt az utolsó bejegyzésem Rólad. Mert
VÉGE!
.
.
.
A vicces ebben az, hogy tegnap mikor beleírtam ezt szóról-szóra a füzetemben megnyugodtam. Aztán másnap pedig látom, hogy írtál Nekem egy üzenetet. Mondtam, hogy mindig ezt csinálod.
Kérlek!2013.07.01. 21:31, Bea*
|